Nagyon kellemes Sábbátom volt, és ez nem kis részben annak köszönhető, hogy milyen jól éreztem magam a pénteki vacsorán és a szombati ebéden a vendéglátó családoknál. A szokás itt ugyanis az, hogy legalább a szombati ebédet lehetőleg mindenki családnál egye, hiszen ez egy családi vallás, és ott legalább annyit és olyan fontosat tanul az ember, mint a Yeshivában.

(Vicces, hogy ez a világháború előtt mennyire mást is jelenthetett: nagyim legidősebb öccsét küldték a harmincas évek közepén yeshivába, és hogy lássuk, mennyire voltak szegények, ott az volt a szokás, hogy akinek nem volt pénze, az „napot evett”. Ez azt jelentette, hogy a szegény bóherek (yeshiva növendékek) minden nap más családnál ebédeltek (tehát napi egyszer ettek), ezek a családok ingyen, hetente egyszer sok bóherre főztek. Volt, hogy a szolgálókkal ettek, majdnem moslékot, míg néha a családdal finom ételt, soha nem lehetett tudni. {Most az én Jóska nagy-nagy bátyjám nem tanult jól a yeshivában, így az apja inkább elküldte Izraelbe (ami persze akkor még nem létezett), ezzel egyértelműen az életét megmentve, de ez igen sok pénzbe került, és az számomra máig kérdés, hogy ezt honnan tudták előteremteni.}

Az első szombatomon, mint már írtam, ahhoz a rabbihoz voltam meghívva, aki az én Talmud tanulócsoportomat vezeti, a felesége volt szarvasi madrich, és két tündéri pici lányuk van (főleg a nagyobbik, aki uszkve négy, és egy igazi angyalka).

Második szombatomon nagy megtiszteltetés ért, a Ros Yeshiva vendége voltam. Róla is írtam már kicsit, angliai származású, de sokfelé élt már, neki is nagyon helyes felesége van (ő maga nem egy szépség, és most kedves voltam hozzá :), és két kicsi lánya.

Ezen a szombaton viszont péntek este is és szombat délben is házi kosztot ehettem, és persze természetesen ezt is, mint oly sok mást itt, Zsoltnak köszönhetek. Elintézte ugyanis, hogy kivételesen pénteken is kint ehessek, hozzájuk ugyanis nem tudtam volna szombaton menni (röviden arról van szó, hogy van itt egy lány yeshiva is Midrasha a neve, és a rabbik általában, és Zsolt is, mindkét helyen tanítanak, mindkét helyről kell vendégeket hívniuk szombati kajákra, de yeshivás és midráshás növendék szigorúan nem találkozhat egymással). {Kivéve, ha összehozott házasságot szerveznek nekik, ilyen körülmények között randizhatnak, persze csak óvatosan, és kezdetben felügyelet mellett; talán nem meglepő, de ha jól hallottam már 6 házasság köttetett így itt.} Így tehát vacsorára Zsoltékhoz mentem, és ez volt (természetesen) a legjobb itteni estém, felesége még mindig édi, a kislányuk ennivaló, Ő pedig egy mézes bödön :) .

Ebédre Reb Rose családjához mentem, ahol talán három éve már voltam egyszer. Itt három gyerek van, a nagylány 7 éves lesz, és emlékeztem rá, hogy milyen kedves kislány volt, a kisfiú talán 5, a kislány másfél éves. Ez is nagyon jó hangulatú étkezés volt, mindenki sokkal lazább, mint amit a folytonos öltönyözés mellett gondolnánk róluk, érdeklődőek, viccesek, és egy kicsit minden rabbi igyekszik tanítani is. Most is volt egy két érdekes gondolat, amit fölvetettek, főleg József volt a központban (minthogy a hetiszakasz főleg róla szólt), meg is osztok egyet:

Amikor a testvérei belevetik Józsefet a kútba, arra jön egy kereskedő karaván, illatos fűszerekkel, és a testvérek Júda javaslatára mégsem hagyják meghalni Józsefet, inkább eladják rabszolgának. A kérdés felmerül, hogy a biblia, amelyik annyira szűkszavú, hogy semmi sincs benne feleslegesen, miért említi meg, hogy illatos fűszereket szállított a karaván? Nem mindegy mit szállított? A válasz nyilván az, hogy nem, és hogy kell, hogy tanuljunk valamit belőle. József igaz ember volt, és Isten jelzi mindannyiunknak, hogy még a legnehezebb helyzetekben is velünk van, lám Józsefet sem engedte a általában szokásos karavánokra jellemző bűzben utazni, még a rabszolgaságba sem, hanem illatos szállítóeszközöket rendelt neki. A mi életünkben talán nem ilyen látványosan, de ha jól figyelünk akkor észrevehetően jelez nekünk, hogy nem hagy el bennünket, ha mi sem hagyjuk el Őt.

Többen kommenteltétek nekem, hogy azok a posztok a legérdekesebbek, amik ablakot nyitnak egy ismeretlen világra. Na asszem ez most ilyen lesz.

Az történt, hogy mit sem sejtve kijavítottam magamat, ahogy lehetett, tegnap. Mára kiderült, az élet nem ilyen egyszerű: Zsolt, aki általában barátom, de itt igazából rabbim (azaz tanítóm) házi feladatot adott, hogy találjam meg, honnan jön ez a két vélemény (mármint, hogy 18, vagy éppen 3 alkalommal megyünk béisz Sámmáj után, béisz Hillél ellenében). Még segített is, a Misna szombat fejzetében az első misnákat kezdjem csak tanulmányozni (miközben én emlékeztem egy másik helyre is régebbi tanulmányaiból, amiket az egyébként rendkívül jó tanár Zeev Páskesznél folytattam).

Csakhogy péntek reggel nem egy átlagos reggel. Ekkor van a gemara vizsga. Minden héten a délelőtti Talmud tanuló csoporttal vizsgázik mindenki (én a kezdő (álef) csoportban vagyok, de ez inkább a Talmudon belül a helyet határozza meg, amit tanulunk, nem a vizsga nehézségétét). Ez volt a második vizsgám és megpróbáltam komolyan venni, szerintem jól sikerült. Másrészt hamar befogtak, már egy hete tudtam, hogy a hétfőn kezdődő háromnapos prágai kirándulás egyik esti programját két fiatal bóherrel együtt nekem kell írni. A kitalált program szerintem vicces lesz, remélem jól sikerül majd, de egy bonyolult dolgot kitaláltunk hozzá: egy rövid videóüzenettel kezdődik majd, amiben Reb Josh Spinner, a Yeshiva nagyfőnöke, a Lauder Alapítvány itteni feje (és ha nem lenne ízetlen azt is mondanám atyaúristene (de persze én tudok disztingválni, szóval nem mondom)) jelenik meg. Na vele időpontot egyeztetni, az meglehetősen nehézkes volt. Végül lett 5 perce ránk, persze ma reggel, a vizsga időpontjában. Volt kis bonyodalom, de remélem mindenki elégedett lesz.

Ahova ki akartam lyukadni, hogy nem sok ideje van az embernek saját projektocskákat ápolgatni, pedig annyi érdekes dologról esik csak említés, mert nem lehet minden asszociációnak teljesen utánamenni (noha így működik a Talmud, becsszó!), mert akkor nem tudjuk a gondolatokat befejezni (nekem is milyen nehezen ment ez :). Szabadidő nem sok van, de abból kell áldozni erre is. Így tettem, leültem néhány kötet Misna és Talmud fölé, de nem jutottam igazán messze.

A Zsolt által ajánlott misna leírja, hogy egy este szavaztak a rabbik, és Sámmáj mellett voltak. Azzal folytatja, hogy 18 ügyben döntöttek. Kitanultam, hogy van kommentátor, aki szerint ez 18 döntést jelent Sámmáj felé Hillél ellenében, de olyan is, aki szerint a két mondat közötti pont teljesen elválasztja a gondolatokat, és ezt nem lehet ennek kitanulására használni. Van olyan is, aki pedig 18 határozatról, 18 bizonytalanságról (döntés vagy határozatképtelenség), és 18 egyetértésről beszél. Szóval kicsit összezavarodtam. Gondoltam megkeresem amit Paskesszal tanultam, hátha segít. A Talmud béjca (tojás) traktátusának kezdetéről van szó. Itt is Sammáj-Hillél viták vannak, és reméltem, megtalálom azt az odavetett megjegyzést, amire emlékeztem, halványan, miszerint ezek (én nem többen) a döntések, ahol Sámmájjal megyünk. Persze nem találtam meg csak újabb és újabb ügyek bonyolódtak a lapokon. Ekkor döntöttem úgy, hogy ez egyedül most nem fog menni, és inkább megyek, készülök a szombatra.

A tanulószobából kijövet rámköszönt a Rosh Yeshiva. Reb Smith nagyon karizmatikus rabbi, ha elkezd beszélni automatikusan mindenki ráfókuszál. Megkérdezte mi van, és noha angol, én mindig azt hiszem, hogy ilyenkor az emberek valóban érdeklődnek. Mindenesetre végighallgatott, és azt ajánlotta nézzem meg mikor van szó Sámmájról és Hillélről mint emberekről, és mikor Béjsz Sámmáj és Béjsz Hillél mint iskolák (vagy a követőik) vannak írva, mert lehet, hogy így megtalálom a különbséget. Lehet, hogy lesz akkor még egy köröm…

Mindenesetre így mennek itt a dolgok (vagy legalábbis néhány dolog).

Búcsúzom, gít sábesz, majd szombat este jövök újra, aztán meg valószínűleg 24-én, már Budapestről (6-ig ott leszek).

Na, hát eljött, amitől féltem, és persze sokkal korábban, mint gondoltam: igaztalan dolgot írtam a blogba. Nyilván az ember tudása fokról fokra fejlődik, és nem sejtheti, holnap mi újat tanul majd, tehát csak azt írhatja, amit ma tud, de azért a hiba az csak hiba.

Szóval azt írtam, hogy Shammáj 18 esetben követendő, Hillellel szemben. Ma Zsolt mutatott egy érdekes helyet a Talmudhoz csatolva, ahol megemlítik, hogy 6 esetben nincs döntés Shammáj és Hillél között, míg 3 alkalommal Shammájnak adunk igazat. Ezek szerint jóval kisebb számról van szó, mint amit eddig tudtam (tudni véltem). Zsolt azt ígérte utána néz a dolognak, mert úgy emlékszik, tanulta egy Mishnából, hogy 18 az.

Tehát folyt. köv. és majd tudósítok, ahogy többet tudok.

Már két hete érkeztem, és talán épp ideje számvetést készíteni, milyen is volt eddig ez a tanuló vakáció. Azt kell mondjam, nagyon kellemesen érzem magam. Nem hiszem, hogy ez életem legjobb féléve lesz, de mindenképpen hasznos, és nem csak a kötelező tanulnivalók miatt. Nyilván többet tudok majd a zsidóságról, a hagyományról, részletesen a Talmudtól a Tóráig (majd írok arról, mi mindent tanulunk, miféle könyvekből, érdekes), de fejlődik a Német és a minimális Orosz nyelvtudásom, hogy a Héberről ne is beszéljek. De most nem ezekre akartam utalni, hanem, hogy egy kicsit eltunyultam, és ez az időszak felpörget, már most érzem: kevesebb lustaság, több extra energia.

Vicces, hogy az utóbbi években sokkal többet tanítottam mint tanultam, mégis pillanatok alatt bele tudtam rázódni a tanulásba, csak most még nagyon zavar, hogy a gyengék között vagyok. Mundjuk ez a nyelv- és olvasás-tudási  hiányosságokra vezethető vissza, ha már értem mi a szöveg, onnan már penge vagyok, de addig... kínszenvedés.

Az imák nehezemre esnek kicsit, mert nagyon komolyan veszik magukat itt, és ezt a komolyságot kétféleképpen is értem. Először is mindenki mindent szépen lassan, megfontolva, megértve, a kellő kevanával (mi is ez, akarat, elhatározás, odafigyelés, talán) mond. Ettől az átlagosnál némileg hosszabb minden ima. Másrészt a komolyság azt hozza, hogy szombat kivételével nincs éneklés. Semmi. Szóval nekem picit néha unalmas. Ki kell bírni, ez van. Legalább a másik dolog amitől féltem nem probléma, az étel csak nem különlegesen jó, néha finom, mindig ehető. A legjobb pedig, hogy van ötháznyira egy kóser kávézó, ahol be lehet szerezni nagyon sokféle ételt, amit itt nem adnak, kekszet, csokit például. Az egyetlen hiány az a leves. Gyakorlatilag sosincs, és ha van, nincs benne sok köszönet.

Nagy öröm, és erre persze számítottam, de mégis, hogy zseniális újra együtt lenni Zsolttal. Aki ismeri, tudja mekkora ember, aki nem, annak most nem fogom tudni elmesélni, higgyétek el, csodálatos közel lenni hozzá, vitatkozni vele (ó azok a szarvasi viták!), hülyülni (azt mondja, kihozom belőle a gyereket:).

Ez most elég összeszedetlen poszt lett, bocsánat, most eléggé el vagyok a tanulásban mélyedve.

És akkor a tanulás, hanuka előtt még a gyertyákról:

Kinek kell hanukai gyertyát gyújtani, és milyet? Kóser, ha a háztartásban egy gyertyát gyújt naponta a családfő (jobb, ha olajmécsest gyújtunk, de gyertya is jó). Mehadrin (azaz a legjobb), ha mindenki gyújt egy-egy gyertyát maga naponta. Mehadrin min mehadrin (azaz a legeslegjobb), ha mindenki maga naponta változó számú gyertyát gyújt. Shámmáj (és iskolája) azt mondja, első nap gyújtsunk 8-at, és naponta eggyel kevesebbet. Hillél (és iskolája) szerint viszont első nap egyet, majd naponta eggyel többet gyújtsunk. Ők ketten gyakorlatilag mindenen vitatkoztak, és a rabbik nagyon megosztottak voltak, végül az „isteni hang” azt mondta, mindketten nagyon jól megalapozott érvek alapján döntenek, mindkettőjüknek igaza van, de mindig Hillelt követve kell cselekedni (viszont a messiási időben fordítva, majd Shammájt követjük). (Később 18 alkalommal mégis Shammáj döntéseit fogadták el (ami elenyésző szám vitáik összességét tekintve).)  Tehát figyeljünk jól, a szokás ma az, hogy ahányadik nap van, annyi gyertyát gyújtunk.

Előre is kellemes ünnepet!

Itt a most szombati kedvenc drósáim közül a második:

A húszas évek nagyhatású tel-avivi polgármestere Meir Dizengoff (alapítástól a haláláig (1936) három év kivételével folyamatosan) volt a következő történet legfontosabb résztvevője. Beduin törzsfőnök hívta meg magukhoz a zsidó telepesek fővárosának első emberét. Ekkoriban a beduinok még jóval kevesebb kapcsolattal rendelkeztek a külvilággal, és nagy érdeklődéssel, és szimpátiával fogadták Dizengoffot. A látogatás végén felkérték arra, hogy ősi szokásuk szerint válasszon valamit, bármit a házigazda házából (sátrából, ebben az esetben). A polgármester körbejárt, és választott egy szép vízipipát, elmagyarázták neki, hogyan kell használni, majd ő is meghívta őket a városházára Tel-Avivba, jöjjenek el valamikor, nézzék meg.

Néhány hét múlva nagy tumultusra lett figyelmes a téren az irodája előtt. Kinézett az ablakon, és vagy tíz beduint látott tevékkel: telefon híján nem szóltak, csak jöttek. Dizengoff körbevezette őket, megmutatott mindent, és mindenki megint nagyon kellemesen érezte magát. Búcsúzásnál ő is felajánlotta, hogy válasszanak valamit, a beduinok körbejártak a házban, és végül a konyhában állapodtak meg. A főnök körbenézett, majd rámutatott a mosogatóra. Szerencsére éppen felújításra készültek a városházán, és a beduinok elfogadták az oridzsi mosogatót, és így nek kellett bontani.

Amikor hazafelé a beduinok elhagyták Beer-Shevát, elkezdtek követeket küldeni a baráti törzsfőknek, hogy csodát fognak mutatni. Amikor mindenki összejött, kicsomagolták a mosogatót, és jelezték, hogy jön a varázslat. Amikor azonban a főnök kinyitotta a csapot, nem jött a víz. Akármit is próbáltak, nem történt semmi. Nagy haraggal vonultak Tel-Avivba, felelősségre vonni Dizengoffot. Ő megpróbált nem mosolyogni, mikor elmagyarázta nekik, hogy ahhoz, hogy víz jöjjön a csapból, vezeték kell a víz forrásától.

Ugyanígy bármi amit csinálunk, fontos, hogy ne szakadjon el a forrásától, nekünk is szükségünk van a gyökerünkre, és igen, a kapcsolatra Istennel, amin keresztül az élet áramlik belénk, hogy mi micvákat teljesíthessünk, mint ahogy a csapból is víz folyik ha a hálózatra rá van kötve.

Szombatonként több Drósát is hallunk (elsősorban tóramagyarázat lenne, a heti szakaszról, de ahhoz kapcsolódva bármi lehet), és most kettő különösen tetszett, meg is osztom veletek, először az első:

Amikor Jákob és Ézsau találkoznak, miután Jákob a családjával hazamegy Erec Izraelbe (Lábántól, ahol a feleségeiért 14 évet dolgozott, és ahol 12 gyereke született a Leától, Rácheltől és a két szolgálótól), egy érdekes beszélgetés zajlik le köztük. Jákob kibékítendő bátyját, ajándékokkal érkezik, amire Ézsau azt mondja, nem kell, nekem sok van. Jákob viszont azt feleli, neki mindene megvan. Akinek sok van, annak sosem lesz elég, ha 10 van, 20 kell, ha millió, akkor 2 millióra vágyik az ember.

Egy hászid rengeteget dolgozott, mert nagyon gazdag akart lenni, de nem gazdagodott, sehogyan sem. Egyre feszültebb és frusztráltabb lett a figura, végül elment a rebéhez, hogy adjon neki tanácsot. A rebe végighallgatta, majd azt mondta neki, menj el a piacra csütörtökön. A hászid nagyon megörült, a rebe üzletet szer neki, majd biztos csütörtökön kiderül, hogyan gazdagodhat meg. Hajnalban kiment a piacra, hogy biztos ne mulassza el a lehetősségét, de nem látott semmi különöset. Ahogy telt az idő, egyre jobban bepörgött, hogy őt felültette a rebe, biztos csak le akarta rázni, nem történik itt semmi, nem gazdagszik itt ma meg, ad majd a rebének akkorát, csak beszélhessen vele újra. Kapott újra audienciát a rebéhez, és mérgesen felelősségre vonta. Az nyugodtan válaszolt: „gondold végig, biztos nem láttál semmi érdekeset?” „Hát, végül is volt egy érdekesség” felelte a hászid. „Érkeztek a kereskedők állatokkal, és a nyakukba kis zsákokba kötve volt az élelem, talán száraz szalma, és így voltak kikötve a falhoz. A piac viszont tele volt szép gyümölcsökkel. Az állatok egy idő után megunták a szalmát, és megpróbálták az almát, a répát és a többi finomságot elérni. Azonban a kötél nem engedte hozzáférni őket, és ahogy nyújtózkodtak, véresre sebezte a nyakukat. Egy idő után ezért visszatértek a szalmájukhoz.” A rebe mosolyogva válaszolt. „Pont így van ez velünk is. Az Örökkévaló mindenkinek ad, amennyit jónak lát, annyit, amennyi jár, mi nem tudhatjuk, kinek miért annyit, amennyit. Ha többre vágyunk, és csak erőlködünk, erőlködünk, mint te is, azzal csak annyit érünk el, hogy megsebezzük magunkat. Ha elfogadjuk az Ő akaratát, boldogak lehetünk azzal, amink van, és akkor lehetünk igazán gazdagok; Isten ad annyit, amennyi kell, és akkor végül is mindenünk van.”

Egy gazdag ember egyszer körbevezette magánál egy új barátját, és mutatta neki az orvosságos szobáját, mondta neki, hogy ez a legjobban felszerelt orvosságos szoba a városban, hogy milliókat érnek a gyógyszerek itt, és hogy van itt minden. A barátja pedig a sajnálatát fejezte ki, hogy ennek az embernek ezekre a gyógyszerekre mind szüksége van, bezzeg neki nem kellenek gyógyszerek, mert egészséges. Jákob elégedett volt azzal, ami neki adatott, boldog volt, és gazdag. Ézsau noha több pénze, állata, szolgája volt mint Jákobnak, többet akart, örült annak amije volt, de elégedetlen, és ezért boldogtalan volt. Csak akkor lehetünk boldogok, ha elégedettek tudunk lenni azzal, amink van, és gazdagnak tudjuk magunkat érezni.

Savua Tov

Valójában ma nem igazán akartam új posztot írni, mert telente nagyon kevés idő van a szombat bejövetele előtt (hiszen a nap alig ment fel, már le is jön), viszont pontugyanannyi tennivaló, azért csak írok egy kicsit, mert ellenkező esetben nagyon sokáig hírek nélkül kellene lennetek, és ez már tényleg nem megengedhető.

A Szombat a Yeshivában különleges élmény, ezt lehetett előre tudni, és főleg, hogy a harmadik teljes napomon érkezett, pont kezdtem felolvadni, ismerkedni, barátkozni. Szarvason megpróbáljuk különlegessé tenni a szombatot, például mindenki rendbehozza magát, és a szobáját, kiöltöznek a fiúk, hogy tetszenek a lányoknak, kiöltöznek a lányok is, még inkább, hogy tetszenek a fiúknak. Itt is kiöltözött mindenki, de az örökkévalón kívül nem sok elismerő pillantást lehetett beszerezni, egész nap három nőnemű emberrel találkoztam: a szombati ebédre az egyik rabbi családjához lettem meghívva, és a feleség (aki egyébként talán 99-ben (esetleg 98-ban, nem emlékszik pontosan) a német csoport (aki ott volt emlékezhet, nekik nem kellett fordítás, az oroszt mindenki értette) madrichája volt) és a két kislányuk (2 és 4 évesek, ennivalóan édesek) volt érkezésemtől mostanáig a kizárólagos hivatalos nőnemű kapcsolatom.

Nem csak a lányok hiánya a különbség a szarvasi és a yeshivishe szombat között, hanem a szabadidő hiánya is. Szarvason kicsit lazább nap a szombat. Itt talán még kevésbé az. Ima, evés, tanulás, evés, tanulás, ima, tanulás, evés... végig. Azért nagyon jó volt, nem panaszkodom, csak nagyon más. Volt egy kevés éneklés (máskor semennyi sincs), bár olyan dallamokkal, amiknek a többségét nem ismertem. Az ebéd a rabbiéknál meg különösen kellemes volt, a nagyon jó hangulat, és persze az kölkök miatt.

Na jó, most már nagyon kerget a szombat, ugyhogy megyek, csak egy kis tanulás még:

Ott tartottunk, hogy a Misna kifejetette, mi a Ganef (tolvaj), és mi a bűntetése. A Gemara felhoz egy érdekes kérdést: mi van azzal a fizetett őrzővel (akinek tehát értéktárgyat, vagy állatot adsz megőrzésre, és ezért fizetsz is). Ha ő elsikkasztja a cuccot, majd esküt tesz, hogy ellopták tőle, és ez kiderül, mennyit kell fizetnie, kétszeres pénzt mindíg, vagy négyszerest és ötszöröst, ha marhát vagy juhot lopott és azt levágta vagy eladta? A rabbik megvizsgálják az okokat: miért kell a ganefnak egyáltalán a viszaszolgáltatott értéken kívül fizetnie? Hiszen a gázlen (talán rabló: olyan tolvaj, aki a kezeid közül, többnyire erőszakkal viszi el az értéket) csak egyszeres értéket fizet. A válasz az, hogy a gánef jobban féli az embereket (akik elől elrejtőzve tolvalylik), mint istent, aki elől nem lehet elrejtőznie, és ezért kell bűntetést is fizetnie.

folyt köv.

Békés Szombatot, Aladdin

(aki magára ismer, annak szombat, szia!)

Eldöntöttem, hova megyek, megvettem a jegyet, és volt két hetem, hogy mindent elintézzek otthon, amit el kellett, lezárjak, elzárjak, delegáljak, stb. Persze, szokás szerint ellustultam egy hetet, és végül a felére sem maradt idő, ugyhogy a tervezett nyugis indulás helyett eszeveszett idegeskedéssel és izgulással teltek az utolsó napok, órák. Persze néhány dolog otthon maradt (pl a discman), de például az utolsó pillanatban vettem észte, hogy piszkos, és ezért nem jöhet velem a kedvenc és nagyon frankó Szarvasi Korcsoportveztői Fürdőköpeny. Szokás szerint tóltömtem a táskákat (ennek még lesz jelentősége), Egy óriási sport táska, egy nagy hátizsák, és a laptoptáska, mint buggyadozva a vállaimon, én meg mint egy tuti kari-fa.

Na mindegy, elrepültem, megérkeztem, és Schönefelden rengeteget gyalogoltam a vonatig, majd leszakadtak a vállaim, és kicsit keveredtem, hogy mivel is kell menni, mert már többször is voltam itt, tehát rutinból akartam csinálni. Végül megtaláltam a vonatot, és meglepően gyorsan az Alexanderplatzra értem, ott meg pikk-pakk át a 8-as metróra, és már itt is volnék, ja csak még egy kis séta. Ekkor már csak az tartott lábon, hogy a csomagok két irányba húztak, és kábé kiegyensúlyozták egymást és engem, egy kvázi Pareto-egyensúlyi állapotba.

A Yeshiva kapujában egy rendőr áll, néha kettő, ritkán három. Bent egy másik világba csöppenek. Építészetileg olyan a hely, mintha egy gangos ház lenne gang nélkül, (bent vannak összekötve egymáson keresztül a szobák a lépcsőházak, és tulajdonképpen a szárnyak)aminek a bal oldalának a nagyobbik része kiugrik, szélesebb, az a régi zsinagógaépület, ma két szintes, még nem felyeződött be a felújítása, de a felső szintjét már használjuk étkezőnek. Zsolt igérete szerint vár valaki (ő aznap Lipcsében tartott előadást, igazoltan hiányzott), nem emlékszem ki, az első (egy-két) nap látott arcok többsége teljesen összemosódik, nem tudom, ti voltatok e már így, amíg kicsit meg nem ismerem az embereket, nagyon egyformák, itt amúgy is legtöbben sőtét naci, világos ing, sötét zakó, nagy fekete bársony kipa, esetleg még ezen kalap kombóba öltözik, tovább nehezítve az egyéniség felismerését.

A fél komplexumot bejártuk, mire kiderült, melyik a szobám, van négy lépcsőház, szerintem egy-két emeletet mindegyiken megtettünk, bár valójában nem tudom hol jártunk, mert pillanatok alatt elvesztettem a fonalat (általában pedig jól tájékozódom, de vannak korlátaim, kérdezzétek Ákost), már tudom, elég logikus a folyosók rendszere, de akkor olyan fáradt voltam (hét óra körül voltunk, este), és a várakozás is fura állaputba hozott. A szoba jó helyen van, első emelet, nincs lift, és főképpen egyágyas, zárható, és nem átjáróház (a legtöbb szobában van átjáróforgalom, minimálisra csökkentve a személyes teret), iciripiciri, mondhatni cella, van benne egy ablak, ágy, kis asztal, szék, és egy zárható szekrény. Kezembe nyomtak egy műanyag dobozban kaját, mondták, ez volt a vacsi félretettük neked. Nem volt se szörnyú, se kevés: reményt keltő. Estig semmi dolog, fél tíz esti ima, majd holnap reggeli ima fél nyolckor. Esti imánál kezembe nyomtak egy személyes tanulási programot, vagy inkább órarendet, ekkor láttam először, a napi uszkve két óra ima mellett tíz órányi tanulásra vagyok beosztva. Szabad idő néhány 5 perces szünet mellett délben két óra (1-3 között), valamint este tíz után.

Az első napok eléggé összefolynak, részben mert a társaság is kicsit távolságtartó volt még (később megtudtam miért: rengetegen jönnek rövid időre, hétvégére, egy hétre, kettőre, és amíg meg nem tudták, hogy félévet maradok, nem kezdtek közeledni igazán), részben önhibámból. A könyv, amit a repülőn kezdtem olvasni, annyira jó volt, hogy még két napig a Yeshivában in csak olvastam minden szabad időben, sőt éjjel hajnalig, így keveset aludtam, és első nap már fáradtan kezdtem. Miután kiolvastam, elkeztem én is feloldódni, ismerkedni, és beilleszkedni, de ez már a következő fejezethez tartozik.

És akkor kis tanulás (a sok halacha után kis talmud):

Azt a tolvajt, aki titokban lop, azt extra bűntetássel sújták, a Tórában írva van: kétszeres pénzt fizet (azaz visszaadja a lopott dolgot, és az értékét plusszban),  de ha marhát vagy juhot lopott (és azt eladta vagy levágta), akkor négyszeres és ötszörös pént fizet (eltekintve attól az esettől, ha még időben megbánja a tettét és bevallja és tsüvét csinál (megtér), mert akkor csak vissza kell adni a lopott dolgot). Érdekes további adalék, hogyha az eredeti tolvajtól valaki ellopja a cuccot mi történik: az eredet tolvaj kétszeres pénzt fizet, de az új tolvaj semmit (persze a cuccot vissza kell adnia), mert csak az számít gánef-nak (tolvajnak), aki tulajdonostól lop. Ez eddig a Misna, a Gemara majd következő posztomnál jön.

Kol Tuv

Arra gondoltam, egy kis szómagyarázattal kezdem, amúgy több sorozatot tervezek, ez az egyik, a szómagyarázós sorozat első bejegyzése (tehát ha itt ismeretlen szavak jönnek, nem kell megijedni, lesz róluk is bejegyzés).

Yeshiva.

Mi is ez a hely, ahova jöttem?

Elsősorban (hagyományos) zsidó (hagyomány)oktatási intézmény. A hagyományon belül is rendszerint a talmud (gemara) tanulása van középpontban, de fontosnak tartják a halacha (vallási döntvények gyűjteménye) és a misna (a talmud gyökere, 500 évvel az előttről) tanítását is. Vannak yeshivák, ahol kabbalát és muszart (zsidó filozófia) is sokat tanítanak. A Yeshivat Beis Zion, ahol én tanulok most, az az előbbi, hagyományosabb kategóriába tartozik (ami nem jelenti, hogy az utóbbiakról egyáltalán nem esik szó, csak annyit, hogy jóval kevesebbet, inkább csak érintőlegesen foglalkoznak kabbalával és muszarral).

Általában bentlakásos, részben közép inkább felsőoktatási intézmény fiúknak (a családos, dolgozó férfiak inkább kollelben tanulnak). Napi három ima, kevés szabadidő, rengeteg tanulás jellemzi az összes yeshivát. Itt például 7.30 reggeli ima, 15.30 délutáni és 21.30 esti ima. Délelőtt 4 óra, délután három és egynegyed, este két és fél óra a kötelező tanulási idő. A legtöbben ennél többet tanulnak. Erről írok még részletesen később. Ami fontos, hogy pillanatok alatt a külvilág megszűnik létezni (ha egyáltalán létezett előtte - a született ortodox gyerekek egy jelentős része sosem élt a „külvilág”-ban, {mondjuk itt a legtöbb diák nem vallásosnak született, úgy mondják bál csuvá, talán megtért-nak lehetne fordítani (szívesen látok jobb fordítást kommentben)}).

A tanulás többségében (és itt most nem a yeshivák, hanem az idő többségében) úgynevezett hevruta módszerrel zajlik. Ez azt jelenti, hogy ketten együtt próbálják megérteni amit tanulnak, majd a rabbi, vagy csak egy náluk tanultabb bóher (diák) ellenőrzi őket, válaszol a kérdéseikre. Ez a páros önálló munka különleges serkentő, egyszerre mindkét fajta tanulás előnyét élvezi, és főleg a gemara tanulására tökéletes. Néha a rabbi órát tart, ezt siúrnak hívják. Szabad (vagy szabadon választott tanuló-) idejében az ember egyedül tanul, főleg relatíve modern könyveket olvas, például rabbi életrajzokat, filozófiát, midrás (rabbinikus történet) gyűjteményeket, vagy bibliát.

A beit midrás, a tanulás háza a helye gyakorlatilag minden oktatásnak, hosszú könyvespolcai között kiélezett viták folynak, mindig tele van, nagy a hangzavar, és ez az inspiráló környezet a tere a zsidó hagyomány tudásanyagának fennmaradásának.

Erről a yeshiváról, és az első benyomásaimról legközelebb.

Most pedig egy kis tanulnivaló: hová kell tennünk a hanukai gyertyatartót (a hanukiát)? Mivel a gyertyagyújtás lényege nem csak, hogy megemlékezzünk a csodáról (hogy miszerint a maroknyi zsidó sereg megverte és elűzte a világhatalom hellenisztikus Szíriát, és hogy a megtisztított szentély gyertyái egy napnyi olajjal nyolc napig égtek), hanem hogy ezt a világnak megmutassuk, ezért az előírás, hogy az utcai kapunk mellé, attól maximum 10 cm-re tegyük. Ha lakásban lakunk, akkor az ablakba kell tenni úgy, hogy az egyszeri járókelő láthassa (vagy legalább a szemközti házból látszódhasson).

Az első közös kérdése mindenkinek ez volt (van), hogy: ezt má mé? Úgy döntöttem, ez lesz az első itt megosztott gondolatom, tehát, hogy miért is jöttem ide, miért most, és meddig.

Több szálon futott az életem kisebb fajta gödörbe (a képzavarokért előre is elnézést, Fodor tanárnő minden igyekezete ellenére és az eltelt több mint tíz év után is tele vagyok velük; ez van). A munkámmal nem törődtem, meguntam, anyagilag elneheződött a létem, barátságaimat nem ápoltam rendesen, párommal való szakítás óta egyre magányosabban éltem, végül pedig a jövő, akárhogyan is képzeltem el, csak nem akart elkezdődni. Summa summárum, fetrengtem a semmittevés posványában (ez is jó, mi!) és tudtam, valami radikálisan újat kellene csinálnom.

Régóta vágytam Yeshivába (egy következő bejegyzésben részletesen kifejtem majd, mi is ez), látogatóban voltam már, nagyon tetszett, nagyon könnyedén el tudtam merülni a zsidó hagyomány tudományában, és értékelem azt a tudást, amit itt tanítanak. Mivel a jövőben nagy valószínűséggel valami zsidóóktatással szeretnék foglalkozni, éreztem, ez a tanulás kell. Három intézmény között vaciláltam, a New Yorkban székelő Chovevei Torah nagyobb kiinduló tudást kért, a jeruzsálemi Pardesz Institute is tetszett, de nem annyira mint a berlini Beisz Cion, ami utóbbi mellett több adu érv is szólt: közel van, lehet innen hazalátogatni és meg is látogathatnak; voltam már itt, nagyon tetszett; itt van Balla Zsolt barátom, aki már rabbi; és végül: itt négy nyelvet tanulhatok, a helyi németet, a tóra héberjét a talmud arámiját, és a diákok többségének anyanyelvét az oroszt.

Miután döntöttem, Zsolti percek alatt elintézett mindent, és két héttel később már itt is voltam. Az érkezésről és az első benyomásokról később.

Az a terv, hogy minden bejegyzést egy kis tanulással fejezek be, valami kis érdekességgel, amit most tanultam.

Jön a Hanuka óriási léptekkel (hogy a tanulásba is csempésszek képhibát), és fontos lehet tudni, hogyan állíthatunk hanukiát (a 8+1 ágú ünnepi gyertyatartót, ahol a gyertyák a 8 napig tartó csodát ünneplik, az egész világnak hirdetve azt). Azt tanultam ma a talmud sábát traktátusából, hogy a hanukiát maximum 10 méter magasra tehetjük (különben az emberek nem látnák, mert nem szoktak olyan magasra fel-nézelődni). Pont mint a szukoti sátrat, ami ugyancsak 10 méter magas lehet (mert a sátortetőnek kell árnyékot vetni ránk), valamint az eruv (szombaton magánterületként viselkedő terület (aminek az a lényege, hogy azon belül lehet cipelni szombaton)) határát jelző tábla (vagy egyszerű jel) sem lehet ennél magasabban.

Érdekes, nem?

Ma rengetegen írnak blogot, sok érdekeset, sokkal több érdektelent. Szerintem azoknak van leginkább létjogosultsága, amelyek fontos(nak vélt) információkat közölnek, de legalábbis a közlő szándékai szerint ismeretlenek is okulhatnak belőle, vagy azoknak, amelyek ismerősöknek íródnak nyilvános napló gyanánt. Jómagam egyik helyzetben sem voltam idáig, sem közlési vágyam, se tájékoztatandó ismerőseim nem voltak. Ez a helyzetem alapjaiban megváltozott.

Berlinbe költöztem fél évre, ráadásul, hogy tanuljak, noch dazu egy vallási iskolában: Yeshivában.

Most tehát van közlendőm, a sok-sok meglepő, mulatságos, érdekes, fontos dolog, amit itt tanulok, és van kinek mondjam, hiszen az otthoniak sokan kérdeznek, gyakran hasonlókat, így pedig csak egyszer kell válaszolnom.

Röviden tehát ennyi a blogról, a többit folyamatosan a bejegyzésekben.

Aladdin