Már két hete érkeztem, és talán épp ideje számvetést készíteni, milyen is volt eddig ez a tanuló vakáció. Azt kell mondjam, nagyon kellemesen érzem magam. Nem hiszem, hogy ez életem legjobb féléve lesz, de mindenképpen hasznos, és nem csak a kötelező tanulnivalók miatt. Nyilván többet tudok majd a zsidóságról, a hagyományról, részletesen a Talmudtól a Tóráig (majd írok arról, mi mindent tanulunk, miféle könyvekből, érdekes), de fejlődik a Német és a minimális Orosz nyelvtudásom, hogy a Héberről ne is beszéljek. De most nem ezekre akartam utalni, hanem, hogy egy kicsit eltunyultam, és ez az időszak felpörget, már most érzem: kevesebb lustaság, több extra energia.

Vicces, hogy az utóbbi években sokkal többet tanítottam mint tanultam, mégis pillanatok alatt bele tudtam rázódni a tanulásba, csak most még nagyon zavar, hogy a gyengék között vagyok. Mundjuk ez a nyelv- és olvasás-tudási  hiányosságokra vezethető vissza, ha már értem mi a szöveg, onnan már penge vagyok, de addig... kínszenvedés.

Az imák nehezemre esnek kicsit, mert nagyon komolyan veszik magukat itt, és ezt a komolyságot kétféleképpen is értem. Először is mindenki mindent szépen lassan, megfontolva, megértve, a kellő kevanával (mi is ez, akarat, elhatározás, odafigyelés, talán) mond. Ettől az átlagosnál némileg hosszabb minden ima. Másrészt a komolyság azt hozza, hogy szombat kivételével nincs éneklés. Semmi. Szóval nekem picit néha unalmas. Ki kell bírni, ez van. Legalább a másik dolog amitől féltem nem probléma, az étel csak nem különlegesen jó, néha finom, mindig ehető. A legjobb pedig, hogy van ötháznyira egy kóser kávézó, ahol be lehet szerezni nagyon sokféle ételt, amit itt nem adnak, kekszet, csokit például. Az egyetlen hiány az a leves. Gyakorlatilag sosincs, és ha van, nincs benne sok köszönet.

Nagy öröm, és erre persze számítottam, de mégis, hogy zseniális újra együtt lenni Zsolttal. Aki ismeri, tudja mekkora ember, aki nem, annak most nem fogom tudni elmesélni, higgyétek el, csodálatos közel lenni hozzá, vitatkozni vele (ó azok a szarvasi viták!), hülyülni (azt mondja, kihozom belőle a gyereket:).

Ez most elég összeszedetlen poszt lett, bocsánat, most eléggé el vagyok a tanulásban mélyedve.

És akkor a tanulás, hanuka előtt még a gyertyákról:

Kinek kell hanukai gyertyát gyújtani, és milyet? Kóser, ha a háztartásban egy gyertyát gyújt naponta a családfő (jobb, ha olajmécsest gyújtunk, de gyertya is jó). Mehadrin (azaz a legjobb), ha mindenki gyújt egy-egy gyertyát maga naponta. Mehadrin min mehadrin (azaz a legeslegjobb), ha mindenki maga naponta változó számú gyertyát gyújt. Shámmáj (és iskolája) azt mondja, első nap gyújtsunk 8-at, és naponta eggyel kevesebbet. Hillél (és iskolája) szerint viszont első nap egyet, majd naponta eggyel többet gyújtsunk. Ők ketten gyakorlatilag mindenen vitatkoztak, és a rabbik nagyon megosztottak voltak, végül az „isteni hang” azt mondta, mindketten nagyon jól megalapozott érvek alapján döntenek, mindkettőjüknek igaza van, de mindig Hillelt követve kell cselekedni (viszont a messiási időben fordítva, majd Shammájt követjük). (Később 18 alkalommal mégis Shammáj döntéseit fogadták el (ami elenyésző szám vitáik összességét tekintve).)  Tehát figyeljünk jól, a szokás ma az, hogy ahányadik nap van, annyi gyertyát gyújtunk.

Előre is kellemes ünnepet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.