Szombatonként több Drósát is hallunk (elsősorban tóramagyarázat lenne, a heti szakaszról, de ahhoz kapcsolódva bármi lehet), és most kettő különösen tetszett, meg is osztom veletek, először az első:

Amikor Jákob és Ézsau találkoznak, miután Jákob a családjával hazamegy Erec Izraelbe (Lábántól, ahol a feleségeiért 14 évet dolgozott, és ahol 12 gyereke született a Leától, Rácheltől és a két szolgálótól), egy érdekes beszélgetés zajlik le köztük. Jákob kibékítendő bátyját, ajándékokkal érkezik, amire Ézsau azt mondja, nem kell, nekem sok van. Jákob viszont azt feleli, neki mindene megvan. Akinek sok van, annak sosem lesz elég, ha 10 van, 20 kell, ha millió, akkor 2 millióra vágyik az ember.

Egy hászid rengeteget dolgozott, mert nagyon gazdag akart lenni, de nem gazdagodott, sehogyan sem. Egyre feszültebb és frusztráltabb lett a figura, végül elment a rebéhez, hogy adjon neki tanácsot. A rebe végighallgatta, majd azt mondta neki, menj el a piacra csütörtökön. A hászid nagyon megörült, a rebe üzletet szer neki, majd biztos csütörtökön kiderül, hogyan gazdagodhat meg. Hajnalban kiment a piacra, hogy biztos ne mulassza el a lehetősségét, de nem látott semmi különöset. Ahogy telt az idő, egyre jobban bepörgött, hogy őt felültette a rebe, biztos csak le akarta rázni, nem történik itt semmi, nem gazdagszik itt ma meg, ad majd a rebének akkorát, csak beszélhessen vele újra. Kapott újra audienciát a rebéhez, és mérgesen felelősségre vonta. Az nyugodtan válaszolt: „gondold végig, biztos nem láttál semmi érdekeset?” „Hát, végül is volt egy érdekesség” felelte a hászid. „Érkeztek a kereskedők állatokkal, és a nyakukba kis zsákokba kötve volt az élelem, talán száraz szalma, és így voltak kikötve a falhoz. A piac viszont tele volt szép gyümölcsökkel. Az állatok egy idő után megunták a szalmát, és megpróbálták az almát, a répát és a többi finomságot elérni. Azonban a kötél nem engedte hozzáférni őket, és ahogy nyújtózkodtak, véresre sebezte a nyakukat. Egy idő után ezért visszatértek a szalmájukhoz.” A rebe mosolyogva válaszolt. „Pont így van ez velünk is. Az Örökkévaló mindenkinek ad, amennyit jónak lát, annyit, amennyi jár, mi nem tudhatjuk, kinek miért annyit, amennyit. Ha többre vágyunk, és csak erőlködünk, erőlködünk, mint te is, azzal csak annyit érünk el, hogy megsebezzük magunkat. Ha elfogadjuk az Ő akaratát, boldogak lehetünk azzal, amink van, és akkor lehetünk igazán gazdagok; Isten ad annyit, amennyi kell, és akkor végül is mindenünk van.”

Egy gazdag ember egyszer körbevezette magánál egy új barátját, és mutatta neki az orvosságos szobáját, mondta neki, hogy ez a legjobban felszerelt orvosságos szoba a városban, hogy milliókat érnek a gyógyszerek itt, és hogy van itt minden. A barátja pedig a sajnálatát fejezte ki, hogy ennek az embernek ezekre a gyógyszerekre mind szüksége van, bezzeg neki nem kellenek gyógyszerek, mert egészséges. Jákob elégedett volt azzal, ami neki adatott, boldog volt, és gazdag. Ézsau noha több pénze, állata, szolgája volt mint Jákobnak, többet akart, örült annak amije volt, de elégedetlen, és ezért boldogtalan volt. Csak akkor lehetünk boldogok, ha elégedettek tudunk lenni azzal, amink van, és gazdagnak tudjuk magunkat érezni.

Savua Tov

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.