Prágába elég későn érkeztünk meg, uszkve egy óra késéssel. A busz úgy tűnt, mintha kicsit keringne, majd egy mellékutcában megpróbált megfordulni, majd tolatott, nehéz volt a hátsó sorokból értelmezni a történteket. Végül egy híd előtt megálltunk, kiderült, hogy 40 centivel magasabb a busz, és nem fér át a híd legalacsonyabb pontja alatt. Itt 50 percet vártunk, míg a család az összes cuccát elhordta ideiglenes szállása felé (ekkor derült tehát ki másodszor, mit is vállaltunk magunkra). A busz mikor újra elindult, nem tűnt sokkal céltudatosabbnak, voltak olyan prágai látványosságok (és kevésbé látványosságok, csak emlékezetességek, mint mondjuk egy furcsán kinéző Lidl), amik mellett talán négyszer-ötször is elmentünk (ezt amúgy minden alkalommal eljátszotta a sofőr, ha a hostelt kereste, másnap egyszer például átkeltünk a folyón, és behajtottunk egy erdőbe, csak hogy tíz perccel később, talán már egy másik megyében fordulhassunk vissza).

Olyan későn értünk végül a hostelhez, hogy Zsolt, aki ott várt (persze ő kocsival jött, a szerencsés) rögtön visszaparancsolt rá bennünket, túl későn jöttünk, most már nincs idő becsekkolni, kipakolni, megvacsorázni, hanem menni kell esti imára, mert a régi-új zsinagógát (ez az Alt-Neu Shul a világ legrégebb óta folyamatosan működő zsinagógája, vagy 800 éves, szóval kellő riszpekt) napközben csak a turisták látják, de akkor annyian vannak, olyan hangosak, és annyi a mozgás, hogy idegenvezetni sem nagyon lehet benne, nemhogy imádkozni (mint a Ming-síroknál, mondjuk). Mi viszont arra számítottunk, hogy nekünk a hivatalos zárás után adnak fél órát esti imára (és egy kis körülnézésre), ehez viszont pontosan kellett odaérni. Ha engem kérdeznek, ritkán választom a vacsora helyett a bármi más programot, de ez a lehetőség még engem is eléggé felizgatott, úgyhogy curükk a buszba vissza, és cél az óváros. Csoda lehetett (vagy a Gólem-gyáros prágai Lőw rabbi járt közben értünk (akit amúgy MaHaRaL-nak hívnak közkeletűen, ami azt jelenti, hogy (morenu) tanitónk (harav) a rabbi Lőw)) és épp időben beértünk, és találkoztunk idegenvezetőnkkel, egy hosszú ősz szakállú, nagydarab, öreg rabbival (és bár dec. 22. volt, ez még nem jelent azt, hogy ő lett volna a télapó), akit nagyrészt sosem értettem. Az volt a baj vele, hogy szavai negyede jiddis, negyede héber, fele angol nyelven hangzott el, számomra felderíthetetlen logika által vezetve, és mindhárom nyelven olyan erős volt az askenáz akcentusa, hogy alig fogtam fel néhány szót. Szerencsére voltam már Prágában négyszer, és minden fontosat láttam (a két velünk töltött nap alatt ő sem mutatott semmi újat), így nem zavart, hogy nem értem, csak néha unatkoztam, például a régi temetőben, ahol minden második nagyobb sírnál mondott valamit, az igazán nagyoknál pedig húsz percet beszélt a Maharal-énál pedig negyvenet.

Mikor este kilenc fele fáradtan és nagyon éhesen a hostelbe értünk, és elfoglaltuk 8 és 10 ágyas szobáinkat, kiderült, hogy meleg vacsora lenne, de nemigen van mivel megmelegíteni. Először persze hanukáztunk, és aki éhes volt várhatott 11-ig, és jóllakhatott. Mindenki fáradt volt, és picit talán depis is, így másnap halasztottuk az esti programot, amit hármasban írtunk az előző héten a yesivában két fiatal, kedves és tehetséges bóherrel (asszem ők Zsolt kedvencei, és ezért bízott engem rájuk, nomeg azt remélte talán, hogy írok velük egy jó szarvasi esti progit, ők meg majd biztosítják, hogy yesivás maradjon). Éjféltájt kerültünk ágyba azzal, hogy másnap hajnali hétkor reggeli imával kezdünk a hostel reggelizőjében (az volt csak a csoda, ahogy a lakók reggeli közben méregettek, persze én nem lestem, nem ám…), de a másnap a következő postban jön.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.