Nem ide tartozik, de úgy felhúztam magam, hogy kénytelen vagyok leírni: útálom, hogy kedvenc íróim némelyike őszülő fejjel politikai pamfletek gyártására vetemedett. Először Tom Clancy lett nehezen elnézhetően inkább politikus, mint író, most pedig, akire igazán nem számítottam, John Grisham. Legújabb könyvét, a The Appeal címűt (mondjuk A fellebbezés) igazán nem lehet rossz könyvnek tartani (hiszen eddig, hajnali kettőig fenn maradtam miatta), de ahogy megölte végül a narrációt a politikai haszonért, vagy tanulságért, az gyomorforgató (persze másképp kell nézni ezt, valószínűleg az üzenet miatt építette fel a narratívát). Aki sorban írta a könnyen olvasható jogi thrillereket, ahol végül mindig (minimum egy kicsit) a jó elnyeri jutalmát, egy egyébként minden másban a korábbi könyveivel összevethető munkában megrendítő gyomorszáj-ütést visz be a hű olvasóinak. Most ezek után, hogy alszom el? Csak azért tartottam ki eddig, hogy megkönnyebbülve tehessem le, ehhez képest jobban fel vagyok zaklatva, mint eddig. És nem a valósággal van bajom, hogy ne tudnék vele szembenézni, csak szerintem mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy megválassza annak idejét és helyét, és én most könnyed kikapcsolódásra szavaztam. Ehez képest a vacsora utáni két órás tanulás a tejtermékek kóserságáról volt a kikapcsolódás.

Bocsánat, hogy offoltam, csak feszült vagyok, na mindegy, á gíte voh.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.