Azt hiszem, épp itt az ideje egy újabb helyzetjelentésnek, régen írtam arról, hogyan is érzem magam, és ez főleg azért zavar, mert megígértem, hogy többet írok magamról, és személyesebb lesz a blog. Hát nem tudom, mindenesetre próbálkozom (a külalak például már egyénibb lett, kevésbé az alap sablon).

A téli szünet után visszatérni olyan volt, mintha száműzetésből jöttem volna haza (persze kis túlzással, és senki ne sértődjön meg, jó volt otthon (mármint Budapesten :), jó volt találkozni sokakkal, de...), egyszerre csak nagyon eseménytelennek, úgymond sivárnak látszott a "távol" töltött két hét. Persze sokat lustultam, meg nem csináltam semmit, és így most, hogy csinálok valamit, ez igazán kevésnek látszik.

Szóval úgy üdvözöltük egymást a többi bóherrel (és a rabbikkal), mintha tényleg nagyon régen láttuk volna utoljára a másikat, és nagyon hasonlókat mondtunk: már visszavágytunk, otthon unalmas volt, de jó, hogy végre itt (egy srác, Gedalja, hamarabb visszajött, mert nem bírta otthon, és több napot egyedül volt a yesivában, csak hogy itt legyen), és úgy folytattuk a tanulást, mintha abba sem hagytuk volna.

Valahogy így érzem magam azóta is. A külvilág teljesen elhalványodott, és az érzékelés beszűkült erre az ezer (vagy talán annyi se) négyzetméterre. Mintha ennyi lenne a valóság. És ebből kilépni fáj, még akkor is, ha csak 3 metrómegállót mennél, az Alexanderplatz-ig, hogy pénzt válts, és mondjuk ezt az utat uszkve 2 hete folyamatosan halasztgatom...

Csak ezt akartam mondani, hogy lássa mindenki, jól vagyok :)

És végül egy kis történet tanulásnak:

Egy fontos öreg rabbihoz, aki a Britt mandátum alatt levő Palesztínában élt, odamentek fiatal vallásos felnőttek, akik az angoloktól megtanultak focizni, és megkérdezték tőle, hogy lehet e szombaton labdarúgni. Először a rabbi nem értette a kérdést, majd miután elmagyarázták neki, mi ez a futball, akkor megkérdezte tőlük: nem lehetne ezt a labdát még szombat bejövetele előtt beletenni abba a kapuba? Akkor mégegyszer elmagyarázták neki a sport lényegét, mire a válasza az volt, hogy az a felnőtt férfi, aki ilyesmivel múlatja az idejét, annak nem kötelező a micvákat teljesítenie (azaz bolond: hiszen a félkegyelmű nem kötelezhető a parancsolatok betartására).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.